Noé, az igaz ember és cselekedetei
A tanítás Noé jellemére és jócselekedeteire fókuszál, hangsúlyozva, hogy az igaz emberek cselekedetei maradandóak, még ha nem is láthatók azonnal.
Teljes szöveg
Elkezdtük Noé heti szakaszát tanulni, és Noé heti szakasza azzal kezdődik, hogy Noé egy jó ember volt. Miért kellett ezt elmondani? Szép dolog elmondani. Azt kérdezi a Maharál, hogy nagyon sok jó ember van a Tórában, és mégsem mondjuk el. Úgy áll, hogy élet, Séms, Kám és Jáfet. Mi az élet, Séms, Kám és Jáfet? Ezek Noé leszármazottai, a gyerekei. Ahelyett, hogy azt mondaná, hogy Noé gyerekei Séms, Kám és Jáfet, azt mondja, hogy a gyerekei egy igaz ember.
Rási is rámutat arra, hogy a jó embereknek a lényegi eredménye a jó cselekedeteik, és az még érdekesebb is esetleg, mint a gyerekeik. Ami azért érdekes, mert a gyerek kézzelfogható, kitapintható, hogy ott van. És a jócselekedetekkel nagy probléma, hogy csinálunk egy csomó jócselekedetet, és úgy érezzük, hogy az tovaszáll. Csináltál egy micvét, Tomi csinált egy nagy micvét, és másnap már úgy érzi, hogy az nem maradt meg, az elszállt. Kit érdekli? Ez nem így van. A jó teremtőnél ez el van mentve, föl van jegyezve, és amikor majd 120 év után megérkezik, akkor egy ilyen leterítenek előtte egy ilyen hosszú lajstromot, hogy nézd, ezek a micvék, amiket csináltál.
A probléma az, hogy ha tudnánk, hogy a cselekedeteink olyan kézzelfogható valóságot képeznek az itt lévő valóságnál valóságosabb világban, akkor nem így állnánk hozzá. Nem ezzel a lelkesedéssel csinálnánk a bizonyítékokat, amiért pénzt kapunk, az tényleg nem azzal a lelkesedéssel csináljuk, mint amit nem. Tehát amit valami kézzelfoghatóhoz tudunk kötni, azt mindig nagyobb lelkesedéssel csináljuk. Úgyhogy azt mondja Rási, hogy az igaz embereknek úgy látszik, hogy ők ezt helyre rakták, úgy látszik, hogy megértették, ezek a micvék fontosak, és annyira fontosak nekik, hogy lehet, hogy ők tényleg annyira lelkesen csinálják, mintha pénzt kapnának, érti, hogy tényleg kapnak is, csak túlvégi valutában.
Aztán azt mondja, hogy „iszádik támmim, hojóvadáj”, szóval hogy igaz ember volt, hogy ez az ő gyerekei, hogy ő igaz ember volt, melyik voltak tényleg a gyerekei. Erre mondja, hogy „jó, ha már említi, akkor már dicséri”. Na, menjünk vissza a Maharálhoz. Ugye, a Maharál azt mondja, hogy mi van Ábrahámmal? Az nem volt igaz ember? Hol írja a Tóra, hogy Ábraham? Hú, ez az Ábrahám! Ez az Ábrahám, egy nagyszádik volt. Aztán jött a Jiccháknak, ez a Jiccháh? Hú, hát ez olyan volt, hogy csuda. Jáákov! Váll! József! Váll. Miért nem látunk ki? A Tóra kérdezi a Maharál, és mond egy nagyon érdekes dolgot.
Az, amit ő idéz, van egy mondat, amit a „művész úrnak” meg nekem kell mondani, amit a végén a nevünk passzukot, aminek az első betűje meg az utolsó, ugyanaz, mint a nevünk első és utolsó. Az igaz ember említessék a jóra, és a gonoszok neve el fog rothadni. Ezt a mondatot kell elmondanunk, és akkor ez micsoda? Akkor kell említeni. Amikor említem a jó embert, akkor említem a jó cselekedeteit is. Azt mondja, már elolvastad a passzuk második felét is. Noé az özönvízben élt, az özönvíz nemzedékében, akiket mind el kellett pusztítani, és ő volt az egyetlen igaz, és amikor rossz dolgok vannak, akkor kell említeni.
Ugye, mi volt Ábrahám életében ehhez hasonló, amikor pusztításra volt szükség? Szodomára és Gomorára. Mit ad Isten? Azt mondjam, hogy tényleg oda van írva. Amikor arról van szó, hogy Szodoma és Gomora emberek jönnek, akkor tényleg írja a Tóra, hogy az Ábrahám egy nagy szádik, tehát ott először és utoljára jut eszébe a Tórának Ábrahámot megdicsérni a gonoszság kontextusában. Mit tanulunk ebből? Ott kell legénynek lenni a gáton, ahol a veszedelem van, nyilván. Ugye? Ez tény és való, de hogy akkor említi a nevét, amikor rossz dolgokról van szó. Te egész nap szádik vagy, de te úgy meghúzod a háttérben csendesen.
Akkor vesz elő téged az örökkévaló egy ütőkártyát, amikor baj van. Na most kell nekem a barnabás, mert most itt olyan emberek vannak, hogy akkor veszi elő. És igen, ha hallunk a világban esetleg, vagy a kis környezetünkben olyan dolgokat említeni, amik nem a legpozitívabbak. Valakinek esetleg panaszkodni jut eszébe, vagy ilyesmi. Lehet, hogy ez egy alkalmas időpont, hogy egyébként tudtad, hogy milyen gyönyörű napunk van? Egyébként tudtad, hogy milyen szádikkal találkoztam ma? Akkor kell behozni ezeket, azt mondja a Tóra.