← Vissza az áttekintőhöz · Noach · Keresés

Sém és Ábrahám érdemei

Noach · 2026-10-12 17:59 (hétfő, este)

Összefoglaló

A heti szakaszban Sém jótette és Ábrahám erkölcsi döntése adja a micvákat. Kiderül, hogy mindkettő fontos a zsidó hagyományban.

Teljes szöveg

Na, egy érdekes gondolat a heti szakasz kapcsán csak. Ugye, mi Noé három fiától származunk minnyájan, szerencsések azon belül is a Sém. Sém, Kham, Jefet. Vagy Jafet, ugye, hangsúlyával lett akkor Jafet.

De a Sémnek volt egy nagy micvája a mostani heti szakaszban, hogy befette az apjának a mezítelenségét, úgyhogy nagyon rendes volt, ezért Noé megáldotta őt, és amelyik pedig nem, azt pedig meg jól elátkozta. Na, milyen micvát kaptunk ezért a midrás szerint? Ő ruhát adott, akkor valami ruhával kapcsolatos micvát? A ciciszt, azt mondja a midrás. Most itt eszem, hogy mondhatta volna sátnézt is, de mindegy.

Miért lehetett volna jobb, ha a sátnézt mondja? Mert a jövő héten olvasunk Ábrahámról. És Ábrahámnál viszont azt olvassuk, hogy amikor harcolt Lót kiszabadításáért, akkor azt mondta, hogy a Szodom királya akart neki adni egy csomó pénzt, nagy vagyont háláért kifejezni, és azt mondta, hogy ne adjál nekem semmit, nem fogadok el, egy cipőfűzőt sem fogadok el tőled.

És azt mondja Rási, hogy azért, mert azt mondta, hogy cipőfűzőt sem fogadok el tőled, ezért kiérdemeltünk mi két szép cipőfűzőt. Az egyik a cicisznek a cipőfűzője, a másik a tefilinnek. Úgyhogy adja magát a triviális kérdés, hogy akkor most tulajdonképpen kiérdemelte ki a ciciszt? A Sém azért, mert befette az apját? Vagy az Ábrahám azért, mert nem fogad el semmit a harcért? A Tóra azt mondja, hogy mind a kettő igaz.

A Sém kiérdemelte, hogy majd az ő leszármazottai közül valamelyikőjük majd kap egy ciceszmicvát. De nem volt hely mellette, kimaradt. De melyikőjük? Az Ábrahám. Az Ábrahám, pontosan. Ööö, d-d-d-d, k-k-k-k, gondolkodva. Az arról olvastál, hogy oké, hogy nem tehető, és kapott, hogy igen. Ő maga már gyakorlatilag csinál.

Az Ábrahám, igen, ez a toldott heti szakasz elején. Orról nincs szó. Érdekes, arról van szó, hogy volt egy jesivája. És mi az, hogy jesiva? Én ezt úgy szoktam érteni, hogy ez az… Hát ez ugye az ősi bölcsesség. Az Örökkévaló az ő bölcsességéből mindig ad egy kicsit. Itt-ottan ott cseppecskéket. A Tóraadásban a speciális az volt, hogy az összes zsidó az összes Tórát megkapta. Tehát egy nagy adag volt.

De ezen kívül az, hogy mondjuk proféták, hogy valaki proféciát kapott, proféta volt, és kapott-e proféciájában valami szuper dolgot, akár olyan dolgot, amit később az Örökkévaló elárul a zsidóknak. Hát a cicesz is beleférhetett be akár bármi más is. Az rendben van. Az rendben. Kaphat, de nem az egész Tórát és az egész népet. Tehát a Tóraadásban ez volt a spéci.

Na szóval azt mondja a Tóra, hogy kiérdemelte a Sém, de az Ábrahám az meg is nyerte. Ami egy tök jó kis tanulság nekünk, hogy ez az ősatyáinknak az érdeme letétbe van helyezve nálunk, amit az őseinktől kaptunk, szuper érdemeket, micvákat, jó dolgokat, és kiválthatjuk. Sokkal könnyebbje, de lehet, hogy az Ábrahámnak is könnyebb volt kiváltani, úgyhogy volt neki egy Sém. De volt nekik egy Sém felmenője, és az Ábrahám azt tudta ezt apró pénzre váltani, hát apró pénzben lényegében a ciciszt azt majd Mózesnél. De onnantól már egyenesebb út vezetett, tehát onnantól. Nem olvasunk arról, hogy a Jákob is kérdemelte, hogy kapjon, de hogy ez lényegében ez a meglévő kredit, ami letétbe van, ez annak a kiváltása.